Bútorbolt, szülinap, vad cikázás a sorok között a nappali bútorszettekig. Persze nem vagyok hülye, előző este megnéztem a neten a tuti vételt (dohányzóasztalokra nem is szűrtem) és mire szegény szülinapos egyet nyekkent, már a kiadós papírt lobogtatva nyargaltunk a pénztár felé.

De JAJ! A mozgólépcső előtti utolsó métereken G erőket cirógató lassulást okozott a felismerés, hogy közel féláron vannak a 2,5 méternél nagyobb gardrób szekrények. Na ez az, ami mikor olcsó, akkor is drága. Tudtam, hogy mennyibe kerül a nappali szett mégis otthon majdnem háromszorosát raktam el, hátha látok valamit. ÉS MOST NAGYON IS LÁTTAM!

Mire a párom egyáltalán felfogta, hogy asztalt azt biztosan nem veszünk, már egy 3,2 méter széles gardrób szekrényről is volt kiadós papírunk. Gyönyörű fehér alapszínű, középen fekete üveglap betétekkel, végre elférnek a ruháim. (Persze nem mind és csak akkor ha a páromé ezentúl tárolható a nappali szőnyegén, ahol imád aludni. Kell még egy, de – Spoilerveszély! – eddig a felismerésig vér és verejték árán jutottunk, erről majd később..)

A pénztárhoz érve opciósan választható volt, hogy “fogdmegék” kihozzák és összeszerelik a cuccot, de olyan horror áron, mintha doktorok és tudósok raknák össze, ráadásul MÁSNAP, úgyhogy azt nem kértük.

Helyette a bútorcég által kedvező áron biztosított ponyvás autót kibéreltük, elrobogtunk egy másik telephelyre ahol a raktárból kiadták a dohányzóasztalt nappali szettet a szolid kis gardrób szekrényt és a 4.re felcipelve (na jó, volt lift de odáig és onnan is el kell valahogy vinni) párom egy deci whiskey magába csurgatása után nekikezdett a szett összeválogatásának. (Natürlich az sem véletlen, hogy néhány héttel ezelőtt megleptem a páromat egy akkus fúró-, csavarozógéppel szülinapi előlegként. Csont nélkül! :))

Eddig minden simán is ment, de aztán elkezdtem segíteni…